Távozik a közmédia vezérigazgatója
Dobos Menyhért nyugdíjba vonul.
Eddig is kiegyensúlyozott tudott maradni az állami média, a kampányban is az marad – ígérte meg a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója tíz perccel az után, hogy a riporter egy civil szervezetet vezető volt fideszes politikussal közösen elemezte, az ellenzék miért nem szavazta meg az élelmiszerek áfájának csökkentését.
Az az egy pedig éppen az ellenzék akciója volt, amikor a rabszolgatörvény elfogadása után petíciót szerettek volna felolvastatni.
A humorista szeretne méltó maradni a Karinthy-gyűrűjéhez, ezért a közmédia vezetőjétől kér útmutatást.
Dobos Menyhért vezérigazgató szerint Hadházy videója nem minősül közérdekű közleménynek.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért arról is elmondta a véleményét, hogy riporterük az egyik alanynak elmondta, mit mondjon kamerába. Szerinte ez abszolút rendben van.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke szerint, ami a köztévével történik, az sikertörténet.
Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) eddigi tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét választotta a Duna Televízió vezérigazgatójává a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma szerdán - tájékoztatott a grémium elnöke. Balogh László közölte: Dobos Menyhért szeptember 21-étől tölti be a vezérigazgatói posztot.
Az LMP-s politikus arra reagálva mondta ezt, hogy a közmédia vezetőinek közleményében azzal vádolták meg, hogy fenyegetőleg lépett fel velük szemben.
Közérdekű adatigénylésben kértük ki a vezetői fizetéseket az MTVA-tól és a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-től. Ezt megelőzően csak a 2011-2016 közötti időszakra vonatkozóan kerültek nyilvánosságra adatok, miután az RTL pert nyert a közmédia ellen, emiatt pedig bár akarták, nem titkolhatták tovább a vezetők fizetését. 2016-ban az MTVA vezérigazgatójának járandósága még havi bruttó 2 millió forint volt, ez azóta 2,4 millió forintra nőtt. Az MTVA feje jelenleg a hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel.
Bábeli zűrzavarról és a közmédiában dolgozók felelősségéről beszélt az állami Duna Médiaszolgáltató vezére.
Dobos Menyhért szerint nagy figyelmet fordítottak a kiegyensúlyozottságra, s az előírtakon kívül a közmédia külön időt biztosított a pártok bemutatkozására.
Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) mostani tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét, valamint Stein Róbertet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap regionális hálózatának irányításáért és a kisebbségi műsorokért felelős főszerkesztőjét javasolja második körben a Duna Televízió vezérigazgató-jelöltjének a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.